Aktualitások

Jeles napok

A Szent István vértanúról nevezett Váradhegyfoki Premontrei Prépostság széktemplomában megtartott szentmise keretében, 2016. június 13-án, 15.00 órakor  ünnepélyes szerzetesi örökfogadalmat tett Propszt András Antal premontrei testvér.

Rendalapító

Szent Norbert atyánk főünnepét (június 6.) minden évben fényes eseményekkel megüljük. Premontrei rendünk alapítójára, – aki mint nagy megtérő, vándorprédikátor, a béke apostola, az Oltáriszentség védelmezője és mint érsek áll előttünk, – idén is sokszínű módon emlékeztünk. Találkozásaink és ünnepléseink nemcsak rendi körben zajlottak, hanem plébániáinkon és iskoláinkban, valamint öregdiák és harmadrendi körben is voltak… Tovább »

Elsőáldozás

Minden évben május folyamán ünnepeljük egyházközségeink egyik legnagyobb eseményét, az elsőáldozást. A harmadikos katolikus hittanos gyerekek (néha nagyobbak is) komoly felkészülés után találkozhatnak először a kenyér és a bor színében jelen lévő Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben. A felkészülés végén, az ünnepnap előtt a gyermekek először számot adnak hitükről és tudásukról, majd elvégzik az első szentgyónásukat,… Tovább »

Josephinum

A Premontrei Női Kanonokrend által működtetett zsámbéki idősotthon, a Boldog Gertrúd Központ a Josephinum épületében hatalmas munkával csodálatosan megújult. A Josephinum Idősek Otthona négyszintes, az épület hasznos alapterülete összesen kétezer négyzetméter. Ötven idős ember befogadását, teljes ellátását, és további ötven személy nappali ellátását tudja biztosítani az intézmény. Az idősotthon elkészültével az intézményben húsz új munkahely… Tovább »

Nagykökényes

A premontrei rend 900 éves jubileumára készülve folytattuk zarándoklatsorozatunkat, ahol ősi, középkori premontrei helyekre látogatunk el. 2016. április 16-án, szombaton a gödöllői, zsámbéki és mányi egyházközségek közös zarándoklatán Nagykökényes község (Hatvanhoz közel) volt kitűzött célunk. Két autóbusszal érkeztünk, közel százan – premontrei atyák, nővérek és a plébániáink hívei – a nagykökényesi templomhoz, ahol már nagy… Tovább »

R.I.P.

Perjelségünk szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Rékasi József Csaba atya, rendi közösségünk legidősebb tagja (szeniorja) Nagyszombaton visszaadta lelkét Teremtőjének. Csaba atya amerikai rendi közösségben (De Pere, Wisconsin, USA) nagy szeretetben, békességben és gondos ápolás mellett élte idős napjait, szívében mindig is gödöllői premontrei szerzetesként. Rékasi József Csaba O.Præm. (1921-2016) Rendi testvérünk Jászberényben… Tovább »