A lezárult regisztráció alapján a kísérőkkel együtt több mint 150-en leszünk együtt a június 10-i öregdiák Szent Norbert napon. Örömünkre szolgál, hogy a premontreiek gödöllői letelepedésének 100 éves évfordulójára meghirdetett jubileumi időszakban ilyen sokan leszünk ezen az összejövetelen!
Tekintettel arra, hogy szombaton kevés lehetőség lesz közös hirdetésekre, az alábbiakban előzetesen összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.
9:00-kor kezdődik a Szent Norbertről vett ünnepi szentmise a Fácán sori templomban. Kérjük, hogy lehetőleg minden résztvevő jöjjön a szentmisére is, hogy így együtt kezdhessük el a napot! Kisgyermekesek is bátran jöjjenek, szívesen látjuk a babákat is a szentmisén (szükség esetén a templomkertbe vagy az altemplomba le lehet menni velük).
A szentmise után az egyházzenészek „szekcióülése” kezdődik az altemplomban, a többiekkel átvonulunk az iskolához és 10:15-kor a kibővített iskolaudvaron megemlékezést tartunk a megújított trianoni emlékműnél és az elhunyt tanárok és diákok emlékére emelt kopjafánál. Az Öregdiákok Egyesülete megtartja szokásos éves összejövetelét.
Regisztráció keretében a B épület bejáratánál vehetők át 10 és 11 óra között a névtáblák, az ebédjegyek és egy kis köszöntő ajándék, melyet egy öregdiáktársunk ajánlott fel minden résztvevőnek. Itt lesznek megvásárolhatók kedvezményes áron a jubileumi időszakra készített ajándék- és emléktárgyak (pólók, bögrék, üvegnyitók, karkötők, bevásárlótáskák, kulcstartók stb.). A tárgyakért adományokat készpénzben fogadunk.
Lehetőség lesz harangjegy vásárlására is, illetve tájékozódni lehet az adományozás lehetőségeiről is.
10 órától kb. fél 1-ig különféle játékos programok várják a gyermekeket (és szüleiket), melyről a plébániai Anyaklub tagjai és a gimnázium cserkészei gondoskodnak. Ugrálóvár lesz az A és B épület között, a többi gyerekprogram a B épület alagsori termeiben és a sportpályákon lesznek. (A tornacsarnokban emelt szintű testnevelés érettségi lesz, kérjük, hogy ebbe az épületbe a nap folyamán ne menjetek be a vizsga zavartalansága érdekében!)
A nap folyamán a B épület egyik földszinti termében büfé várja az érdeklődőket, ahol ropogtatnivalóval, kávéval, ásványvízzel lehet felfrissülni. Kérjük, hogy a büfé termeiből innivalót, ennivalót ne vigyetek ki, hogy az esetlegesen kiömlő ital, leeső morzsa ne koszoljon! (Kisgyermekesek kivételt tehetnek, de kérjük a szülőktől az odafigyelést!) Kérjük, hogy a poharakat lehetőleg többször is használjátok (az üres pohár természetesen kivihető), ehhez filctollak rendelkezésre állnak.
A B épületben a földszinti és alagsori női mosdókba kihelyezünk pelenkázót, illetve a földszinten jobb oldalon levő kis helyiségben (beépített egykori „box”) „Baba-Mama szobát” alakítottunk ki szoptatáshoz, altatáshoz.
Délelőtt 10:30 és 11:30 közt, majd délután 13:00 és 14:00 közt a Fényi Ottó teremben öregdiákok tartanak élménybeszámolót az általuk végzett, közérdeklődésre számot tartó tevékenységről, akár munkájuk, hivatásuk, akár hobbijuk területén. Beosztást a helyszínen kihelyezett plakátokon lehet majd olvasni.
11:30-tól az Auditóriumban kamarakoncert lesz a közelmúltban elhunyt Törpényi Sándor tanár úr emlékére, aki 2005 és 2022 között tanított zongorát iskolánkban.
12:30-tól lesz ebéd a B épületi ebédlőben. A regisztrációkor átadjuk az ebédjegyeket a rendeléseteknek megfelelően, ezeket, kérjük, vigyétek magatokkal az ebédhez!
Kérjük, hogy aki még nem fizette be az ebédjét, minél előbb pótolja ezt a meghirdetett módon:
„A kétfogásos ebéd költségéhez hozzájárulásotokat kérjük adomány formájában: felnőttektől és 12 év feletti gyermekektől 2500 Ft/fő, 6-12 év közötti gyermekektől 1250 Ft/fő összegben. 6 év alatti gyermekeknek az ebéd ingyenes. Ezt az összeget a Premontrei Iskolaközpont számlájára kérjük átutalni a jelentkezéssel egyidejűleg, de legkésőbb június 5-ig.
Az átutaláshoz szükséges adatok:
Számlaszám: 11742049-20341495 (OTP Bank)
Közlemény: Név, évfolyam és az adomány szó.”
14:00-kor kezdődnek a területbejárások (iskola, udvar, temető és építkezések) későbbi, a helyszínen kihirdetett beosztás szerint. Ennek keretében lehetőség lesz koszorút illetve virágot elhelyezni Fényi Ottó atya, a gimnázium újraalapítójának sírján.
A napot délután 4-kor vesperással zárjuk a B épület aulájában, Szent Norbert atyánk tiszteletére.
A fenti programok változhatnak a körülmények (pl. időjárás) miatt, erről szükség esetén a szentmise után szóban és a helyszínen kiragasztott hirdetményeken fogunk tájékoztatni mindenkit. A programokon való részvétel természetesen fakultatív, a lényeg, hogy itt legyünk együtt és jól érezzük magunkat, akár a programokba való bekapcsolódással, akár csak kötetlen beszélgetések keretében!
A Fácán sori kápolnánál, az Auditóriumnál, a B épület bejáratánál és az épületen belül több helyen is tájékoztató táblákkal segítjük az eligazodást a programok és a helyszínek között.
Mindenkinek tartalmas időtöltést, jó beszélgetéseket, izgalmas találkozásokat kívánunk!
Szakmány Csaba (2005A)
szervező, apátsági titkár


