„Békesség e háznak” – imakilenced az Anyaszentegyházért, a templomért és a közösségért

Sok szeretettel felhívjuk a Kedves Testvérek figyelmét, hogy a mai nappal kezdődően éppen 9 nap van a templomszentelésig. Ebből az alkalomból közzétesszük a „Békesség e háznak” című imafüzetet, hogy aki szeretne kilencedet végezni vagy más módon imádkozni templomunkért, közösségünkért, egyházunkért, az megtehesse. Mindenki bekapcsolódhat szabadidejének megfelelő mértékben: „Jelen imádságos gyűjtemény az Anyaszentegyházért, a templomunkért és közösségeinkért végzett folyamatos imádságot szeretné segíteni. A megemlékező imádság 1 percbe belefér, a rövid imádság 5–6 percig tart, az énekelt imádságra 10–11 percet kell szánni. Az imakilenced egy-egy napi imádsága (három rész: bevezető imádságok, olvasmány és közbenjáró könyörgések) 20–25 percet vesz igénybe.”

Közösen adjunk hálát templomunk felépüléséért és imádkozzunk az „élő kövekért”!