Felszentelték a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston prépostsági templomát

2024. október 21-23. között háromnapos ünnepségsorozat keretében szentelték fel a Gödöllői Premontrei Apátság új templomát. Október 21-én a szentelés előestéjén virrasztó imádságot tartottak a Fácán sori kápolnában azoknak a szent ereklyéknek jelenlétében, melyeket másnap az oltárkövekben helyeztek el. „A szentek a keresztény élet példaképei. Az irántuk érzett tisztelet azonban elsősorban nem nekik szól, hanem a bennük működő győztes kegyelemnek, így a szentek tisztelete Isten tiszteletének egyik formája. A vértanúk tisztelete különösen fontos volt már az ókeresztény századoktól kezdve. Az első bazilikák oltárait rendszerint vértanúk sírja fölé emelték, és a kőből épült oltárok a mai napig vértanú szentek ereklyéit rejtik. A templomszentelés szertartásának is kezdetek óta része a szentek tisztelete, segítségül hívása. A szentelést megelőző éjszakán a 4. század óta szokás volt az ereklyék jelenlétében virrasztást tartani.”

Október 22-én reggel 9 órakor indult el az ünnepélyes körmenet az ereklyékkel az új templomhoz. Ezzel kezdődött a templomszentelés szertartása. „A templomszentelés az Anyaszentegyház egyik legösszetettebb és leghosszabb szertartása. (lat. dedicatio ecclesiae, consecratio ecclesiae, benedictio ecclesiae). Ünnepélyes formájában a püspök végzi. Kezdetben maga a liturgikus használat szentelte meg a templomként használt épületeket, később a pogány templomok átvételével terjedt el a templomszentelés, melynek lényeges része volt az ereklyék elhelyezése az oltárban és az első szentmise. Az 5. századtól az ereklye elhelyezése minden templomszentelés része, és szír hatásra az oltárt krizmával is megkenték. A 6. századtól kezdve jelképes keresztelésként a templom szentelt vízzel való meghintése is szokássá vált. A 13. században a szertartás kiegészült a bűnbánati zsoltárokkal és a Veni Creator himnusszal.”

A szentelési szertartást Varga Lajos aranymisés váci segédpüspök végezte. A templomszentelés liturgiájának részei voltak: a templom meghintése szenteltvízzel; a főpap belépése és a padló megjelölése; a Gergely-víz megáldása és széthintése; a templomhajó felszentelése; az oltárok és a falak megkenése és tömjénezése;  az oltár felszentelése; az oltár és a templom felszereléseinek megáldása; az ereklyék elhelyezése az oltárokban, végül az oltárok feldíszítése.

A szentelés után kezdődött az ünnepi templomszentelési szentmise, melynek főcelebránsa Berta Tibor tábori püspök volt, ünnepi szentbeszédet Barsi Balázs ferences prédikátor mondott.

A szentelési asszisztenciában és a szentmisén koncelebránsként nagy létszámban vettek részt papok, diakónusok szerte az országból, sőt külföldről is. Jelen volt a Premontrei Rend generális apátja, a váradhegyfoki és a csornai premontrei apát, valamint számos európai premontrei közösség apátja, képviselője. A szentmisén Magyarország Kormányát Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára képviselte.

A liturgiákon premontrei szerzetesek és a Premontrei Kóruscsalád tagjai teljesítettek énekes szolgálatot. A szentelésen a hívek nagy létszámban vettek részt (a szentmisén közel ezer fő), a templom előtti téren kivetítőn is követhették az eseményeket.

Október 23-án ünnepi templomszentelési vesperást énekeltek a 25. Gödöllői Szkólatábor résztvevőinek vezetésével. Ez alkalomból ismét zsúfolásig megtelt a templom.

Istennek hála és dicsőség, hogy felépülhetett ez a szép templom, „Isten háza és kapuja a mennynek”. A 2021-ben 900 éves alapítását ünneplő Premontrei Rend gödöllői apátságának most 100 éves terve valósult meg azzal, hogy apátsági templom épült a „premontrei nagycsalád” minden közössége, minden tagja számára: a szerzetesközösség tagjainak, az egyházközség híveinek, a Premontrei Iskolaközpont diákjainak, tanárainak, öregdiákjainak, a Premontrei Kikelet Óvoda közösségének.

A templomépítés hátteréről, az új templom jellegzetességeiről a május 23-i világi-műszaki átadóünnepsége kapcsán foglaltuk össze a legfontosabb tudnivalókat: https://premontrei.hu/blog/2024/05/24/atadtak-az-uj-premontrei-apatsagi-templom-epuletet/

Szöveg: Gödöllői Premontrei Apátság (Farkas Domonkos és Szakmány Csaba)

Az idézőjelben szereplő szövegek a templomszentelési ünnepre készített liturgikus füzetből valók, melyhez felhasználtuk a Magyar Katolikus Lexikont.

Fényképek: ODPictures Art Studio • Szűcs Ágnes • Sepsi Botond • Orbán-Katona Domonkos – mindannyian iskolánk öregdiákjai