Információk a Premontrei Prépostsági Templom szentelésére érkező vendégeinknek

Október 21., hétfő

A virrasztó imádság és szentségimádás 20:30-kor kezdődik a Fácán sori premontrei kápolnában (2100 Gödöllő, Fácán sor 3.).


Október 22., kedd

A templomszentelési liturgia a Fácán sori premontrei kápolnában (2100 Gödöllő, Fácán sor 3.) kezdődik, 9 órakor. Innen történik az átvonulás az ereklyékkel az új templomhoz. Kérjük a vendégeket, hogy aki ebben részt szeretne venni, a Fácán sori kápolnában és kertjében gyülekezzenek! A többiek az új templom előtt várják a körmenet érkezését.

A templomszentelési ünnepi szentmise 13 órakor kezdődik az új Premontrei Prépostsági Templomban.

Autóval érkező vendégeinket kérjünk, hogy az alábbi két helyszín valamelyikén parkoljanak akár reggel, akár délben érkeznek:

  • Premontrei Apátsági Parkoló (ld. térkép): aznap ide csak a szentelésre és a szentmisére érkezők állhatnak be. Felnőtt és diák önkénteseink végzik majd a beengedést, illetve segítik a parkolást. Kérjük, hogy a parkolóhelyeket hátulról kezdve, a szervezők iránymutatása szerint töltsék fel!
  • A MATE kollégium C épülete mögötti parkoló (ld. térkép): itt is felnőtt és diák önkénteseink végzik majd a beengedést, illetve segítik a parkolást. Kérjük, hogy a parkolóhelyeket a szervezők iránymutatása szerint töltsék fel!

Önkénteseink mindkét helyszínen segítenek a Fácán sori illetve az apátsági templom irányába való elindulásban. Tekintettel a nagyszámú vendégre és a templomoktól való távolságra, érdemes időben érkezni és elegendő időt szánni a parkolásra!

A Takács Menyhért úton aznap nem lehet parkolni!

Idős illetve beteg vendégeinket a parkolókból autóval elfuvarozzuk a templomi bekötő útig. Ha erre igényt tartanak, kérjük, jelezzék a parkolóban szolgálatot teljesítő önkénteseinknek!

Vonattal, HÉV-vel érkező vendégeinknek az aluljáróban az „Egyetem” feliratú kijáratot kell keresniük, innen a Fácán sori templomba és a prépostsági templomba is eljuthatnak gyalog.

A templomszentelési liturgia nagyrésze a templomon kívül lesz. Tekintettel arra, hogy a szertartás közben az asszisztencia jelentős mértékű mozgásokat fog végezni, a hívek számára a templom előtti téren kivetítővel és hangszórókkal biztosítjuk, hogy követhessék az eseményeket. Felhívjuk a figyelmet, hogy itt ülőhelyet csak nagyon korlátozott számban, főként az idős, beteg vendégeinknek tudunk biztosítani!

A szentelési szertartás második felében, az ereklyéket követve tudunk majd a templomba bemenni.

A szertartás folyamának követését segítendő, a hívek válaszait tartalmazó füzetet a helyszínen biztosítunk. Kérjük, hogy személyenként-családonként egy füzetet vegyenek! Aki másnap is jön a vesperásra, kérjük, hozza magával a füzetet, mert az a zsolozsma anyagát is tartalmazza!

A szentelési szertartás vége és a szentmise kezdete előtt (tehát kb. 12:00-13:00 között) nyitva lesz a templom, és a tornyokba is fel lehet menni 15 fős csoportokban. Ebben is diák önkénteseink fognak segíteni. A tornyokba a szentmise alatt nem, de utána ismét fel lehet majd látogatni.

A nap folyamán orvosi ügyeletet biztosítunk a templom bejáratától balra eső épületrészben (tábla jelzi).


Október 23., szerda

A templomszentelési vesperás 15 órakor kezdődik az új prépostsági templomban. Ezen a napon parkolni az apátsági parkolóban lehet, továbbá korlátozott számban a Takács Menyhért úton, mely ezen a napon felfelé, a templom irányába egyirányú lesz. A MATE kollégiumok mögötti parkolók ezen a napon nem használhatók.