Rendalapító

Szent Norbert atyánk főünnepét (június 6.) minden évben fényes eseményekkel megüljük.

Premontrei rendünk alapítójára, – aki mint nagy megtérő, vándorprédikátor, a béke apostola, az Oltáriszentség védelmezője és mint érsek áll előttünk, – idén is sokszínű módon emlékeztünk.

Találkozásaink és ünnepléseink nemcsak rendi körben zajlottak, hanem plébániáinkon és iskoláinkban, valamint öregdiák és harmadrendi körben is voltak programok.

Norbert

 

Május 28. (szombat) – Budafokon az öregdiákok Szent Norbert miséje és találkozója volt.

Június 4. (szombat) – Gödöllőn az öregdiákok Szent Norbert miséje és találkozója volt.

Június 6. (hétfő) – Plébániáinkon (Gödöllő, Zsámbék, Mány) reggel ünnepi szentmiséket mutattunk be a hívek részvételével.

Június 6. (hétfő) – Iskoláinkban délelőtt szentmisével és színes programokkal emlékeztünk meg rendalapító atyánkról.

Június 6. (hétfő) – Délután Zsámbékon gyűltünk össze közös ünneplésre; férfi és női rendtársak, valamint harmadrendi tagok és hívek voltunk együtt. Először Frigyes testvér előadását hallgathattuk meg a „Szentek tisztelete  a középkori premontrei liturgiában” címmel; majd ünnepi vesperást énekeltünk a templomban; végül finom vacsorával és kötetlen beszélgetéssel fejeződött be a program.

—— + ——

„Norbertus lucerna ardens super candelabrum positus, omnibus qui in domo erant, lucebat.”

„Norbert világított, mint a tartóra helyezett lámpás, mindazoknak, akik a házban voltak.”